2017. június 14., szerda

Kínai vízum


Vízum további teendői
Szóval előző posztomban arról beszéltem, hogy fontos elsőként azt letisztázni, hogy kinél fogunk megszállni Kínában. Következő nagyon fontos mozzanata várva várt utunk előkészületeinek a repülőjegy vásárlás. Számtalan olyan portál létezik, ahol letudjuk foglalni járatunkat. Itt fontos megjegyezni, hogy tapasztalok szerint érdemes a légitársaság saját honlapján lefoglalni és azon keresztül kifizetni jegyünket, már csak azért is, mert sokszor fordul elő, hogy a különféle jegyértékesítéssel foglalkozó oldalak fals információkat közölnek számunkra, vagy éppen elfelejtenek szólni, hogy járatunkat törölték és másik járat után kell néznünk. Persze ellenérvként sokszor felhozzák, hogy de hát kérhetünk pénz visszatérítést. Azonban ezek gyakran csak utunk után jónéhány hónappal később térülnek meg és kapjuk vissza befizetett összegünket. Persze, ne ezen negatív gondolatok és tapasztalatok alapján ítéljünk meg egy ilyen oldalt. Én is ilyen negatív kommenteket olvasva bizonytalanodtam el és bár néhány óra kellemetlen érzést és csalódást okozott, végül kiderült gyanúm alaptalan volt és létezett az általam lefoglalt és kifizetett repülőjárat Harbinba. Végül sikerült tisztázni a félreértéseket és megtudtam a KLM holland légitársaságtól azt, hogy bizony létezik a foglalásom, csak éppen nem jó számot diktáltam be, amikor felhívtam őket.
A repülőjegyek ára nagyon de nagyon változatos és eltérő lehet attól függően, hogy hány órát repülünk, hányszor szállunk át, mi az úticélunk, mikor indul pontosan a gépünk, itt főleg azt értem, hogy hétvégen avagy hétközben, ünnepnapokon vagy nem, nyáron vagy télen, melyik légitársasággal és még folytathatnám a sort. Nekem balszerencsémre sikerült kifogni egy viszonylag normálisnak mondható járatot Budapestről Harbinba. Persze ide nincs közvetlen járat, így Amszterdamba fogok előszőr megérkezni, majd itt egy körülbelül 5 órás várakozás után fogok tovább repülni Guanghzouba. Itt egy rövid másfél órát kell eltöltenem a repülőtéren,majd irány tovább végső állomásomhoz, Harbinba, ami kb. 2 órás út lesz.
Összesen körülbelül 24 órát fogok eltölteni mindaddig amíg Budapestről Harbinba nem érek. Izgatott vagyok hiszen ilyen hosszú utam még sosem volt. A repülőjegyem ára összvissz 128 ezer forintba került. Egyébként az árakról annyit, hogy például választhattam volna rövidebb menetidőt is, viszont ennek az ára már körülbelül 160 ezer forintra rúgott volna. Meglepően tapasztaltam, hogy maga a jegy ára elképesztően nevetséges összeg, nagyjából 25 ezer forint volt, míg a reptéri illetétek és adók közel 100 ezer. 
 
Share this post
  • Share to Facebook
  • Share to Twitter
  • Share to Google+
  • Share to Stumble Upon
  • Share to Evernote
  • Share to Blogger
  • Share to Email
  • Share to Yahoo Messenger
  • More...

0 megjegyzés

:) :-) :)) =)) :( :-( :(( :d :-d @-) :p :o :>) (o) [-( :-? (p) :-s (m) 8-) :-t :-b b-( :-# =p~ :-$ (b) (f) x-) (k) (h) (c) cheer

Népszerű bejegyzések

 
© Fajindolgok
Designed by BlogThietKe Cooperated with Duy Pham
Released under Creative Commons 3.0 CC BY-NC 3.0
Posts RSSComments RSS
Back to top