2017. június 14., szerda

Kínai vízum II.rész



Vízum további teendői II.


Tehát beszéltem már röviden arról, hogy mik azok a fontos előkészületek, amiket mindenképpen meg kell tenni, mielőtt nekivágunk nagy utunknak. Miután lefoglaltuk repülőjegyünket és eldöntöttük, kinél fogunk megszállni, következő lépésként a szállásunkat érdemes lefixálni. Nos, ha valakihez megyünk látogatóba, akkor mindenképpen szükségünk lesz egy úgynevezett meghívó levélre, amit a meglátogatni kívánt ismerősünk fog nekünk elkészíteni. Ez gyakorlatilag egyfajta kötelezettvállalalás részünkre. E levélben kell feltüntetnie a meghívó személynek azokat az információkat, melyre a Nagykövetségnek szüksége lesz, ahhoz hogy betudja azonosítani kinti fogadó barátunk személyiségét. A levélnek tartalmaznia kell a meghívó személy pontos adatait, lakcímét, személyigazolvány számát. Kínai vízum esetén nem szükséges saját tulajdonú ingatlannal rendelkeznie, elegendő ha beszkennelt formában elküldi nekünk a lakcímkártyáját és mi ezt továbbítjuk a Kínai Nagykövetség felé. Előszőr erről a meghívólevélről akkor hallottam, amikor édesanyám mesélt első Magyarországi útjáról. Hasonló volt a szituáció, amikor nagymamámnak írnia kellett egy ugyanolyan meghívó levelet, mint amit nekem is Harbini ismerősőm. Visszatérve a kínai vízumra, azonbelül is a meghívó levélre, a továbbiakban a levélnek tartalmaznia kell azt is, hogy milyen kapcsolatban állunk a kinti ismerősünkkel, mióta ismerjük egymást és mi a látogatásunknak a célja. Én személy szerint mikor igényeltem a kínai vízumomat körülbelül egy éve ismertem a meghívó személyt.


A következő nagyon fontos mozzanata a hosszasnak gondolt vízumigénylő procedúrának az, hogy kitöltsük a vízumigénylő lapot, amit vagy a Követségen személyesen tudunk beszerezni, vagy pedig a kínai követség honlapjáról töltünk le word illetve pdf formátumban. Linket a weboldalhoz nem írok, hiszem két kattintással hozzá lehet jutni az említett formanyomtatványhoz. Ebben jó néhány adatot meg kell adnunk, többek között a személyi adatainkat, munkahelyünk nevét, címét és elérhetőségét, útlevelünk számát és típusát, úticéljainkat beleértve, hogy Kínán belül merre fogunk utazgatni. Valamint természetesen meg kell jelölnünk, milyen vízumot szeretnénk igényelni, illetve azt is, hogy hányszor szeretnénk beutazni adott időszakban. A kategóriák neveit most nem fogom felsorolni, de nem nehéz kitalálni, hogy ugyanúgy lehet turista vízumot és munkavállalás céljából igényelt vízumot is kérvényezni. Magától értetődő, hogy a munkavállalási vízum kissé bonyolultabb. Ha oda kerül a sor, a legtöbb szükséges dokumentumot a kinti munkáltatónktól fogjuk tudni beszerezni. Az időtartamra vonatkozóan annyit szeretnék elmondani, hogy egy hagyományos turistavízum 3 hónapos és 30 napi tartózkodást jelent azután miután beléptünk az országba. Kiállítástól számítva 3 hónapunk van arra, hogy elinduljunk Kína felé, viszont ez időpont végéig mindenképpen vissza kell térnünk szeretett hazánkba, Magyarországra.


A vízum ára magyar állampolgároknak számára 19 000 Ft ellenében váltható, melyre postai befizetést igényel csekken. Körülbelül a megigénylés napjától számtva egy héten belül már mehetünk is vízumunkért. Személyes tapasztalatként elmondhatom, hogy meglepődtem mikor betértem a nagykövetségre, hiszen ennyire magyarranemis számítottam. Persze voltak kínaiak is szép számmal. Miután átvettem papírjaimat, önfeledt boldogságban tértem visszamunkahelyemre és az egész úton többször is rápillantottam útlevelemre benne a vízumommal.

Share this post
  • Share to Facebook
  • Share to Twitter
  • Share to Google+
  • Share to Stumble Upon
  • Share to Evernote
  • Share to Blogger
  • Share to Email
  • Share to Yahoo Messenger
  • More...

0 megjegyzés

:) :-) :)) =)) :( :-( :(( :d :-d @-) :p :o :>) (o) [-( :-? (p) :-s (m) 8-) :-t :-b b-( :-# =p~ :-$ (b) (f) x-) (k) (h) (c) cheer

Népszerű bejegyzések

 
© Fajindolgok
Designed by BlogThietKe Cooperated with Duy Pham
Released under Creative Commons 3.0 CC BY-NC 3.0
Posts RSSComments RSS
Back to top