2017. június 14., szerda
Kínai szerelem 2.rész
Az első igazi szerelem
Miután hozzászoktam ehhez a néphez és rájöttem mennyire érdekes és sokszinű a kultúrájuk úgy döntöttem szívembe engedem őket. Adott volt a lehetőség és főiskolai tanulmányaim, illetve bulizásaim egyik alkalmával össze is haverkodtam egy pekingi hallgatóval, Mingyivel. Ő Peking és a Szolnoki Főiskola között létrejött megállapodás keretében utazott Magyarországra, azzal a szándékkal, hogy diplomát szerezzen egy tőle teljesen idegen és távoli országban. Magyarország és Kína kapcsolata egészen különlegesnek és régmúltra visszatekinthetőnek mondható, hiszen törtélnelmi őseink - tudósok és történészek szerint - a Kínai őshazából indult útjára és kerültek a Kárpát-medencébe.
Na de vissza a jelenbe, illetve a közelmúltba. Szóval egy főiskolás buli alkalmával, ahol több nemzetiségű fiatal is volt Franciaországtól Indiáig, összeismerkedtem azzal a haverommal, akivel jelenleg is tartom a kapcsolatot és Harbini utam alatt útitársammal el fogok látogatni hozzá Pekingbe.
Az útitársam ösztönzött arra, hogy ennek a posztnak az első igazi szerelem legyen a címe. Róla eddig csak keveset írtam, de igérem, hogy a középpontban főleg ő fog lenniJ.
None Realated Posts
Népszerű bejegyzések
-
Összes – Magyar népmesék – 80 mesefilm Kedves gyerekek felnőttek szinte mindenki ismeri a Magyar népmeséket és aki nem annak pedig meg kell ...
-
Amerikai pite. Telepakolva nyári gyümölcsökkel! Mindent a jó pitéért. Ebbe a pitébe a nyár legjava belekerült, úgyhogy most egy darabig ez l...
0 megjegyzés